Kedves Barátaim!
A sok sürgetésnek köszönhetően fel kell töltenem a túránk első nyers részét.
I. rész
Kedves Blog olvasó!
Örömmel tudatom veled sikeresen elkezdtem a 2012 évi tengeri vitorlázást. Ezt a bejegyzésem május 2.-án este 21 30. kor kezdtem el, mert addig nem volt rá lehetőségem és energiám. A túra 2012. április 27.-én reggel 10 órakor indult. Galika segítésével felszálltam a Sopron Budapest vonatra. A csomagjaim és jómagam összes tömege cirka 170kg volt plusz a kormánykerék, darabra 7 csomag és én. Itt találkoztam elkövetkezendő napjaim sorstársaival. a Rátóti legényanya után legyen mindenki István és Béla. Így indult el a következő regénynek túlzott a valóság által létrehozott remekmű. Az információim szerint 3 héttel ezelőtt megvett Budapest – Bár vonatjegy nem létezett. A jegyeket melyek mindenféle honlapon szerepelve olcsón megvehetőek nem léteztek ebben az időpontban, azóta már felkerült a hónapra időszakos jegy. Vissza a keleti pu. nemzetközi jegypénztára elé. Az egykor induló vonat nem éri el a csatlakozást Nándorfehérváron, csak reggel 9-kor megy, tovább vonat mi este érünk oda. Gondolkodjuk Istvánjaim, Bélát nem lógatok fel, de döntöttünk, megyünk vele, mert „Navigare necesse est”. A helyjegy, mit a vonatindulás előtt negyed órával tudtunk megvenni, hova szólt, persze ültek, és a csomagjaink és mi fél órás küzdelem után kerültünk be a kupéba. A segítőkész kalauzok hosszas telefonálás után tudatták, a csatlakozást lekéssük cirka fél órával és reggel 9-kor mehetünk tovább. A vonatút Nándorfehérvárig a „gondolkodással” telt. Este 10-kor értük a végállomásra, megérkezésünk gondolkodással folytatódott minek eredménye szállás, hotel 40euro per fő sok, újabb gondolkodás hostel 9 euro azt hittük jó döntés. Irány a vasúttal szembeni szállás. Van ágy igaz 8 egy szobában ebből kettő és a 16 emberhez 1 WC és 1 fürdő és WC. Mivel kiolvastuk a könyvtárunkat a vonaton elindultunk gondolkodni a szállásról, ami a 6.-on volt. Be a liftbe mind, mire utólag kikerült, hogy 2 személyes. Sajnos a földszintet 40cm-rel mélyebben értük el és a belső ajtó kinyílt, de a külső nem. Első reakció 4 perc röhögés, 2. lépés: a csengő megnyomása mi néma maradt, 3. lépés: kicsi ajtózörgetés, 4. lépés: dörömbölés, ajtórugdosás. Ezt nem várt esemény követte kívülről „szóltunk a szerelőnek” hangzott magyarul, majd újabb 5 perc csend, az eltelt 30 perc és a füllesztő lift belső kicsit kezdte kicsi csapatunk megviselni és nagy ajtózörgetés következett „ne zörgessetek, mert rendőrt hívok „mire mi ne rendőrt tűzoltót! Újabb 5 perc után angolul „beszéltünk a szerelővel reggel 5 órakor fog kijönni legyetek türelemmel!” Lefagyott a rendszer a liftben lévőknél és 2 perc síri csend után az önmegsemmisítés elindult. Kezekkel, lábakkal az ajtót, a plafont a falakat döngésbe hoztuk, 2 percen belül „itt van, egy ember ki feljebb hozza a liftet” és lőn csoda tényleg 2 percen belül nyitva volt az arany kapu csak bujatok rajta. Kimerülten fáradtan feszülten folyattuk az utunkat a könyvtárba gondolkodni. Pár sarokkal odébb rá is leltünk egy kis még nyitva lévő antikváriumra. A gondolkodás nagyon jól esett megfáradt testünknek. Beszélgetés közben vettük észre, hogy mi magyarok igen jól állunk szép lányok dolgában, de itt. Kis csoportokban szebbnél szebb lányok suhantak el a kirakat előtt, arra gondoltunk ez már álom. A szállásra indulva kiderült a rejtély, pár kapuval odébb egy lokál lehetett, mert pár fekete hegy állt az ajtóba és oda tipegtek a divatlapokból kipotyogott lánykák, az ajtó előtt egy decens Mazaráti állt. Az esténk gyorsan eltelt, másnap reggel 7 körül kezdtük a napot, mert a vonatunk 9-kor indult Bárba. A szálás reggel még érdekesebb volt a turbános figurától a benga belga tanáron keresztül minden volt. Elhagytuk a helyet és jött a nap első kihívása, nem működik a lift, 6. emelet. Kis küzdelem után átértünk az állomás elé hol megreggeliztünk az első alkalmas helyen. Fél 9-kor jegyvásárlás, vonatra felpakolás, szuszogás, én vállaltam maradok a vonaton a csomagokkal, míg a kis csapat többi tagja lement körbenézni az állomás resti során. Visszaérkezésükkor már tele volt a kocsi és ekkor derült ki a jegyeink nem egy 4-es csoportba szól, hanem 2 egyik oldal, folyosó, 2 másik oldal, de oda már leültek. István elővette a jegyeket és megpróbálta megfejteni székeink számát. Az ott ülő meg magyarázott pár percet, de mikor már emelkedni kezdett hangszíne, mint ha semmi nem történt volna fel állt és elporoszkált. Elkezdődhetett a 12 órás vonatozás a hajó kikötőjébe. Az út alatt 262 alagúton és hatalmas viaduktokon mentünk keresztül. Az út első harmadában, bár több helyen is meg ált a vonat, de senki nem szállt le. Ez alatt a sebességünk olyan szédítő volt, a helyi villamos megelőzött minket, és míg megállt fel és leszálltak róla mi nem értük utol, sőt. A szarka kecses szárnycsapással suhant el mellettük és szállt le kicsit csipegetni valamit, míg mi eldöcögtünk mellette. A vonaton szerencsére volt büfé kocsi. A túlélő különítmény fogyasztása jó volt, a hajóéval megegyező 3 l/óra átlag. A montenegrói határhoz érve már nagyon örültünk, hogy már csak 4 óra van hátra. Az út hátralévő része kicsit kárpótolt mindenkit a nehézségekért, mert az a rész nagyon szép, irigylésre méltó. Szurdokok, hegyek, havas ormok, völgyben zubogó patakok és érintetlen erdős területek. Később megtudtuk ebben az országban 650 -700 ezer ember lakik összesen, ez az oka az érintetlen természetnek, csodaszép. Este kilenc után megérkeztünk Bárba. A vasútállomáson taxit fogtunk, aki ahogy kell lehúzott minket 10 euróra, de legalább a kikötő bejáratánál voltunk. A kapuban egy orosz hegy fogadott minket. Közölte velünk, miután megtudta melyik hajóra szeretnék felszállni, hogy amíg nem szüntetjük, meg a hiányt a főnöke zsebében még csak be sem mehetünk. Kicsi beszélgetés után annyit megengedett, hogy másodmagammal csomag nélkül megkereshettük a hajót és rámehettünk. A következő órában én már nem is hagytam el a hajót, mert előkészítettem az estére, hogy tudjunk aludni valahol. Szállásunk kialakítása után elugrottunk vacsorázni, mert már kopogott szemünk az éhségtől. A sétányon ültünk be egy korábban már kipróbált helyre. Sült tintahal, sör, tenger, pálmafa, csillagos ég, a Rejtői csavaroknak vége, reméltük. Itt vagyunk az este további része békésen és pihentetően telt. Vasárnap reggel bementünk a piacra és a halpiacra, vásároltunk majd a hajón elkezdtük a javításokat. Takarítás, olajcsere, szerelések, falatozás, gondolkodás. A dolgos nap késő délutánján megtaláltuk a fájront kulcsát így elmentünk és rendbe szedtük külsőnk és bevetettük magunkat a város meglepően nagy forgatagába. Késő estig élveztük a zsongást egy kedves teraszon, melyről később derült ki, hogy a következő nap fontos színtere lesz. Hétfőn időben keltünk, hogy a kapitányság nyitásakor már menetkész legyen a csapat és a matrica kiváltása után indulhassunk Budvába. Az indulás nem sikerült. Sajnos a korábban megfelelő papírjaink már nem voltak jók, csak egy a több közül. Meghatalmazás csak közjegyző által hitelesített bélyegzős változatát fogadják el. Vissza hétfő reggelre, bementünk a kapitányságra, hogy leadjuk a papírjainkat, de indoklás nélkül dobták vissza, nem jók. Pár próba után sajnos tudomásul vettük, hogy nekünk itt nem terem babér. Lógatott orral ültünk be tegnap esti teraszunkra. Tegnap esti ismerősünk látva letört kedvünk, kíváncsian érdeklődött mi okozza rossz hangulatunkat. Két sör között elmeséltük neki, mi okozza a rosszkedvünk. Türelmünket kérte és elvonult kicsit telefonálni. Rövid idő elteltével visszatér és monda nemsokára az utca végén lévő kávézóba lesz a barátja, beszél vele és hívni fog, hogy a papírokkal menjünk oda, de ne próbálkozzunk, pénzel, mert megváltozott a világ nagyon Montenegróban. Találkozásunk után végignézte a papírokat és elmondta miért nem jók a papírjaink. Tőle tudtuk meg többek között a közjegyzős dolgot is, de Ő még kérte a meghatalmazás hiteles fordítását is. Az egyik papírunkra felírta a nevét, titulusát és otthoni fax számát, hogy ide küldessük a hiányos vagy rossz papírjaink pótlását, javított változatát. Megköszöntők segítségét és visszatértünk a csapat másik 2 tagjához a teraszra. Kicsit kétségbeesetten elemeztük esélyeinket a kihajózáshoz. A következő órák folyamatos telefonálással teltek, de sikerült elérni, az itthoniak segítségével, hogy két óra körül hívtak átküldték a kért anyagok egy részét a megadott faxra. Izgatottan siettünk be a kapitányságra hátha sikerül kibeszélnünk a hiányzó papírokat és megkapjuk a matricát. Beérve a parancsnokságra, mondták nem kaptak faxot. Megdöbbenve hallgattuk a tisztet majd elővettük a papírunkat min a telefonszám volt. Bekövetkezett mire nem számítottunk. A tiszt csak annyit mondott és szinte szalutált, az a szám nem a mi számunk az a parancsnok otthoni saját száma. A parancsnok kézírásával a neve és telefonszáma volt a mi szerencsénk. Innét kezdve minden papírunk rendben volt és cirka egy óra alatt befizetésekkel együtt meg volt minden papírunk, hogy elhagyjuk Bár kikötőjét és elindulhassunk hajó utunkra Horvátországba Iz szigetére. Folytatás következik.
