2009. szeptember 21-22.

A komoly és fárasztó éjszakai kulturprogram után reggel, vagyis délben a hajó újbóli javítgatása volt a csapatunk feladata. Gergő Kapitányt ismét felhúztuk az árbócra, hogy a topfényt kicserélje, mert az éjszakai hajózás enélkül eléggé veszélyes. Ahogy ott himbálózott az árbóc tetetjén, mi lentről óbégattunk fel, ó fentről le – „Minden rendben, készen vagyok, most nyugodtan leengedhettek.” Leeresztettük, ami könnyebb volt mint felhúzni, elkezdtünk tankolni – kannából, ami tilos…de ezt 40 liter után gyorsan befejeztük, mert tilos. Éppen a következő feladatot TERVEZTÜK amikor egy igen kedves és csinos lány közeledett a mólón. Kicsit meglepődtünk amikor nem ment tovább, hanem a hajónknál megállt és ránk köszönt…. magyarul. Hoppá.  Pár percre leült hozzánk a fedélzeten és elmesélte mennyire örült a magyar hangoknak – még jó hogy óbégettunk – és csapot papot hagyva átjött hozzánk. Nem volt nehéz dolga, mert a Kapitányt látta az árbóc tetején…így tudta hol áll a hajónk. Így természetesenn tervmódosítást kelett végrehajtani, és inkább beszélgettünk a szerelések helyett. Éva elmesélte, hogy 3 éve élnek a barátjával Thomas-al – aki katalán – a tengeren. Műfordításokat készít, magyarról-spanyolra (pl. Márait) cikkeket ír, Thomas is fordít most, és meséket is ír. Éppen a beszélgetés közepén tartottunk, mikor zihálva megérkezett Balázs, közölte, holnap este ötkor Sopronban tárgyalása van, hazautazik. De csak egy napra. Hát így dőlt dugába az indulásunk terve, sebaj, módosítunk a terven. Gyenge egyes szélben kihajóztunk, de mivel a Dr. Kumho nem tudta mennyivel haladunk újabb szerelés következett a vízen. A sebességmérőből kellett eltávolítani a befészkelt kis kagylókat, ez nagy kihívást jelentett a 28 fokos vízben. Ki lögybölődés után visszatértünk a kikötőbe, ahol Thomas és Éva átjött megint hozzánk. Unicomoztunk, beszélgettünk, megtudtuk a legjobb korfui kisvendéglő címét. Megkért, hogy segítsünk kisebb javítást elvégezni a hajójukon. Miután megtudta, hogy hajójavítással foglalkozunk. A kisvendéglőt felkerestük, és elköltöttük az eddigi legjobb vacsorát – salátás előétel, forróparadicsomos olvasztott feta mártással, barna kenyér, zaziki – részeges csirke, rablóhús, és egy liter redzina. A kisvendéglőt egy idős házaspár vezeti, a bácsi felszolgál, a Mama hátul főz, a fűszereket a kertjében termeszti…és persze kijön megkérdezni ízlik –e a főztje. Mintha megtaláltuk volna a görög nagyszüleinket, és persze a nagymama főztjét. A vacsora közben bővült a létszám, befutott Vili barátunk, aki szintén azonnal a konyha örömeibe feledkezett. A hajóra visszaérve már csak szolid háromig tartó beszélgetésre futotta, és fröccsözgetésre.